Rólunk mondták

Rólunk mondták

Rettiger Zsófia

NYÁRI TÁBOROKRÓL

„Már egészen kis korom óta nyaraim egy részét mindig Erzsiékkel töltöttem a festőtáborban. Bár az elején még kissé ügyetlen voltam, Erzsi segítségével hamar megtanultam, hogy türelemmel kell a festészethez állni, hiszen semmi sem megy egy egyik napról a másikra. A különféle techinkák egy új látásmódot adtak, használatukkal már nem csak esetlenül ültem a deszka előtt. Ahogy az évek múltak egyre jobban megszerettem az olajfestészetet és egy-egy kép elkészültével a sikerélményem is hajtott. Ha elakadtam Erzsi vagy néha Bandi is 🙂 ellátott tanácsokkal, így a munka nem akadt el. Ráadásul a nagyok gyönyörű művei mindig motivációként szolgáltak. Így az évek és táborok alatt elkezdtem megtanulni festeni, de már nem csak össze vissza, hanem az agyamat használva, a tanultak szerint. Azonban annak ellenére, hogy ez egy festőtábor, nem csak ennyit tartogatott. Nyaranként a barátnőimmel rengeteget beszélgettünk és jól szórakoztunk a tábor alatt. Ez a tábor lehetőséget adott valami új megtanulására egy szórakoztató, szabad és szerető környezetben. Így mindenkinek ajánlom, aki egy élményekben gazdag, de egyúttal fejlesztő módon szeretné a nyarát eltölteni.”

Molnár Berta Emma

MAGÁNTANÍTVÁNY

„Hogy miért szeretek ide járni? Ez egy nagyon jó kérdés és elég sok oka van. Első és talán legfontosabb, hogy Erzsi az egyik legkedvesebb és odafigyelőbb ember, akit ismerek. Mindig szívesen jövök ide, mert tudom, hogy örömmel fogadnak és mindig nagyon érdekes témákról beszélgetünk. És közben pedig itt van a lényeg: a festés! Világéletemben imádtam alkotni, de itt még jobban beleszerettem a festés művészetébe.Nem csak, hogy egy teljesen új technikát ismertem meg, hanem megtanultam kifejezni önmagam. Olyan képeket készítettem, amikre soha nem gondoltam volna, hogy képes leszek.
Erzsi egy nagyon tehetséges művész, akinek nagyon hálásak lehetünk, hogy átadja ezt a tudományát.
Egy szó, mint száz, az egyik legjobb dolog, ami velem megtörténhetett, hogy idejöhettem és megtalálhattam magam!”

Barabás Mariann

CSALÁDI TÁBOROZÁS

„Először a fiamat és lányomat hoztam el Erzsi és Bandi táborába egy ismerős ajánlására, aztán én is itt ragadtam. Ennek már több, mint 6 éve. Egész évben a nyári tábort várom, mert minden megfestett kép egy varázslatos utazás időben és térben: Velence, Portofino, Toszkána... Amióta megtanultam Erzsitől az olajfestés technikáját, szívesebben járok kiállításokra is, máshogy nézek a képekre, még nagyobb csodálattal.”

Gróf Eszter

„GYÓGYÍTÓ” MAGÁNÓRÁK

„Mindig is imádtam rajzolni és festeni, mondhatni amióta ceruzát tudtam fogni a kezemben. Erzsike művészeti órái nagyon sokat adnak: tudás, technika, érték, szeretet..és még sorolhatnám. Az Ő segítségével már nem csak vergődöm alkotás közben, jól érzem magam és értéket teremtek. Az órákon nagyon jól érezzük magunkat, vagy ha olyan időszak van, gyógyulunk.”

Szepesváryné Mária

NYÁRI TÁBORRÓL

„Minden évben nagyon várom a festőtábort, már hónapokkal előre tervezgetem, hogy mit fogok festeni. Az első években egyedül, később az unokáimmal együtt töltöttünk el alkotó, vidám, jó hangulatú hetet a táborban. A gyerekek mindig nagy örömmel festenek, és persze nekem is szuper kikapcsolódás az alkotás. Minden évben jobb és szebb képek készülnek, köszönet ezért a kitűnő, hasznos instrukciókért, amiket Erzsikétől, a festőművésztől kapunk. Lelkesen ajánlom a tábort mindenkinek, aki maradandó élményekkel akar gazdagodni.
A további fejlődést segíti elő a magánórákon való részvétel, ahol egyénre szabottan történik az oktatás. Ezeken az órákon magam is nagyon sokféle technikát, "trükköt" tanultam meg, amelyek hozzájárultak ahhoz, hogy ma már a családom szerint is szép képeket festek, mindannyiunk örömére.”